A lakás tulajdonosai – kétgyermekes fiatal család – minimalista stílusban kialakított otthont képzeltek el maguknak, ahol minden részlet átgondolt, de a letisztult enteriőr semmiképp sem jellegtelen vagy lélektelen.
A térszervezés során a bejárati ajtó mellett a teraszra vezető lépcsőt úgy tervezték meg, hogy ne zavarja a konyha kialakítását, és gardróbot ill. vendégmosdót alakítottak ki. A konyhát és a nappalit egyesítették, majd egy lamellás térelválasztóval szeparálták el a fő zónákat. A korábbi folyosó helyén egy mosókonyhát alakítottak ki. Egy rejtett tolóajtóval különítették el a privát részt a közösségi tértől, a tolóajtó mögött rendezték be a hálószobát, a gyerekszobát és a fürdőszobát.
A tér fő motívuma a réz lett – egy asztalosműhely egyedi rézpolcokat készített a nappaliba és a hálószobába, utóbbiba pedig egy rézhuzalokból készült csillár is szereltek. A fürdőszobákban réz felületű szerelvényeket és rézbetétekkel díszített profilokat alkalmaztak, a beltéri ajtók fogantyúi is rézszínűek, sőt, még a sínrendszerre szerelt lámpák belső burkolata is réz árnyalatot kapott.
„A projekt merész színválasztásával hódít, miközben az összes helyiség harmonikusan kapcsolódik egymáshoz – meséli a tervező – A megrendelők egy sötét, meghitt hangulatú lakást szerettek volna, és sikerült megalkotnunk az ideális színpalettát. Nemes, tompa árnyalatokat választottunk: zöldet, szürkét és terrakottát. A bejárati zóna szándékosan élénk terrakotta színt kapott, hogy belépéskor egy igazi „wow” hatást keltsen. Ezzel egyúttal kissé eltereltük a figyelmet a teraszra vezető lépcsőről, így inkább a színek érzékelése került előtérbe.”
Nappali szekrény: Raumplus,
Lámpa az étkező fölött: Flos,
Svédpadló: Admonter,
Fürdőszoba mosdó: AltaMareaBath, csempe: 41zero42
további cikkek nagy lakások lakberendezése témában | lakberendezés: Ramazanova Design Buro | fotók: Ivan Sorokin