A térkő nagyon praktikus lehet esős, sáros időben, de a kerttervezés szempontjából sokkal több, mint egyszerű burkolóelem. Meglepő, mennyire feldobja a kert látványát egy, hozzá stílusában és színében is szervesen illeszkedő térkőburkolat.
Akik még sosem alkalmazták, talán bele sem gondolnak, mennyi lehetőséget tartogat a térkövezés a kert esztétikus kialakítására. Játszhatunk a térkövek formáival, a belőlük kialakított alakzatokkal és természetesen a színekkel.
Érdemes szem előtt tartani, hogy a térkő élettartama – jó esetben – évtizedekben mérhető. Ezért ajánlatos jól megfontolni a térköves kert arculatát, mert a végeredmény sokáig látható marad.
A térkövezés általában az építkezés, felújítás végső fázisa, amit azonban a fentiekből következően indokolt alaposan megtervezni. Ügyeljünk arra, hogy a térkövekkel, járólapokkal fedett területek (például a járda, a kocsibejáró, a terasz, a kerti kiülő stb.) stílusban és főleg színben passzoljanak a kerthez és az épülethez, lakóházhoz.
A térkövezést megelőző tervezés fázisában az alábbi szempontokat érdemes szem előtt tartani:
● a készülő térkőburkolat és a kert, valamint az épület meghatározó színei harmonizáljanak egymással,
● szemléljük meg távolabbról a kertet és a házat, és vegyük számba azokat a jellegzetességeket, stílusjegyeket, amelyeket uralkodónak érzünk – a térkőburkolat kialakításánál ezeket is vegyük figyelembe,
● ügyeljünk rá, hogy a kerítés, illetve a ház falának színe és a velük határos térkövek színe ne egyezzen meg, mert az összeolvadó felületek nem túlságosan esztétikusak,
● ha bizonytalanok vagyunk, kérdezzük meg a többi családtagot, lakót, illetve forduljunk szakemberhez, aki tanácsokkal segít a tervezésben.
A tudatos és alapos tervezés jelentősége tehát kiemelkedő – azonban a megfelelő minőségű és tulajdonságú térkő, valamint a kivitelezés szerepe talán még ennél is nagyobb. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen vastagságú térkő ideális az adott területre, vagy hogy például szükséges-e csúszásgátló tulajdonságokkal rendelkeznie. Ezekre és az ehhez hasonló kérdésekre csak egy megfelelő szaktudással és szakmai rutinnal rendelkező kivitelező adhat választ. Természetesen azután, hogy megszemlélte és felmérte a helyszínt.
A legjobb, ha a térkőgyártást, a forgalmazást és a kivitelezést ugyanaz a cég végzi
A hazai piac szereplői közül a Kovi-Kő Térkőgyár azon kevés vállalkozások közé tartozik, amelyekre érvényes az alcímben megfogalmazott kritérium. Azáltal, hogy a térkőgyártás, -eladás és a kivitelezés minden egyes fázisát összefogja, a Kovi-Kő valódi garanciát képes vállalni a minőségért és az elvégzett munkáért.
Miért érdemes tőlük vásárolni és őket megbízni a kivitelezéssel? Azért, mert
● csak olyan térkőburkoló mesterekkel dolgoznak, akik már számos korábbi referenciamunka során bizonyították megbízhatóságukat és hozzáértésüket,
● olyan, kisebb mennyiségre vonatkozó lakossági megrendeléseket is leszállítanak, amelyekre mások nemet mondanának,
● termékeikre tízéves garancia érvényes,
● vásárlóik számára ingyenes tanácsadást biztosítanak,
● az általuk gyártott térkövek és járólapok az összes érvényes EU-szabványnak és előírásnak megfelelnek, emellett minőségüket az ÉMI is rendszeresen ellenőrzi,
A Kovi-Kő egy 100%-os magyar tulajdonú családi vállalat, amelyet nem véletlenül emlegetnek sokan a térkőgyártás specialistájaként. Hozzáértésükre és az általuk elvégzett munka, valamint térköveik színvonalára garanciát jelent az a tény is, hogy 1995 óta a hazai piac meghatározó szereplői.
további cikkek kertberendezés témában