Lehetséges egy 18m2-es mini lakásban kényelmes és hangulatos teret berendezni? Ebben a projektben a nagy belmagasság lehetővé tette egy galériaszerű szint, félemelet létrehozását, ahol hálószobát tudtak kialakítani – ez 7 négyzetméterrel megnövelte a lakás hasznos területét.
A belsőépítésznek alaposan át kellett gondolnia a tér kialakítását, hogy ne csak funkcionálisan, de megjelenésében is élhetővé váljon a pici terület – a korlátozott költségvetéshez is alkalmazkodva.
A 18 négyzetméteres műterem üres volt, válaszfalak nélkül. A nagy belmagasság – 4,2 méter – lehetővé tette egy félemelet kialakítását, melyen az alvóhelyet rendezték be. Alatta egy előszoba és egy fürdőszoba van, a konyha és egy kis nappali szekrénnyel a földszinten található.
Alaprajz:
A félemelet és az előszoba falaihoz, az ablakok széles mélyedéseinek belső felületeihez mélyzöld színt választottak. A színárnyalatot a megrendelő határozta meg. A fennmaradó felületeket durvább vakolattal borították, és a praktikusság érdekében matt lakkozással fedték le. Ez lehetővé tette, hogy részben spóroljanak a falak díszítésén, ugyanakkor tiszteletben tartották a loft esztétikáját, melyet a nyers textúrák és a brutalista részletek jellemeznek. A mennyezetek beton felületei csupaszon maradtak, ami szintén jellemző a loftra.
A padló vinyl, mely az előszobában és a konyhában, esetleg nedves helyeken is használható. A fürdőszobában többféle csempét kombináltak: a falakon mozaik és négyzet alakú fehér csempék vannak színes fugával, utóbbiak a fürdő területén átlósan lettek felrakva, ami érdekes dinamikát teremt. A padlón metlachi csempék utánzata található, a fürdőszoba falainak egy része szintén lakkozott vakolatot kapott.
A nappali területén egy tágas gardróbszekrényt helyeztek el, az ablakkeret széles falára rögzítették a kiforgatható tévét, a helyén a készülék nem okoz felesleges vizuális zajt. Az étkezőasztal összecsukható, így lehajtva nem foglal helyet. Van egy dolgozósarok is – dupla asztallap a nagy ablakmélyedésben.
A második szinten a fekvőhely egy matrac dobogón, melynek belsejében tárolófiókok is vannak, és terveztek egy polcot a tévének is.
A fürdőszobában a mosdó alatt, a szekrény mellett helyezték el a mosógépet.
további cikkek kis lakás berendezése témában | lakberendezés: ANTdesign | fotók: Alekszej Chudnov