Mit is jelentenek az oly sokszor használt nevek és tulajdonságok, amelyeket a burkolólapok csomagolásán lévő tájékoztatóban olvashatunk, vagy az építőanyag-kereskedésekben hallhatunk?
Először tekintsük át a különféle elnevezéseket:
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
– Csempe, falicsempe: ezek választéka a legnagyobb, és a sokféle különbség miatt igazán pontos meghatározás nem adható hozzá, hiszen lehet egyszer, illetve kétszer égetett is, a biszkvit színére sincs megkötés. Általánosságban viszont elmondható, hogy a csempe elnevezést a falra ajánlott burkolólapokra használják, és ezek többségükben kétszer égetett lapok. Ennek következtében nem igazán ajánlott padlóra, mivel sokkal kisebb a kopásállóságuk.
– Egyszer égetett lapok: ebben az esetben a biszkvit és a máz égetése egy fázisban történik. A biszkvit színe alapján lehetnek fehér (kültéri és beltéri használatra egyaránt alkalmas) vagy vörös (csak beltéri használatra alkalmas) biszkvitű lapok. Ezek a lapok mind száraz sajtolásos technológiával készülnek. Ide tartozik szinte az összes padlólap.
– Gres lapok: legfontosabb jellemzőjük, hogy a vízfelvételük 0,5% alatt van, ami a legalacsonyabb érték a kerámia burkolólapok között. Megkülönböztetünk fajtája alapján mázas, illetve máz nélküli greslapokat. A greslap kiváló minőségét a gyártási technológiának köszönheti: először a különböző összetevőkkel kiegészített agyagot finom porrá őrlik. Majd az összekevert alapanyagokat egy szárítóban porlasztják, így jön létre a préselésre alkalmas granulátum. Ezt egy nagy nyomású prés segítségével összenyomják, így a masszában nem marad levegő, és ekkor alakul ki a burkolólap formája is. A préselés után az immáron formáját elnyert lap ismét egy szárító berendezésbe kerül, hogy a maradék nedvességet is kivonják a lapból, megelőzve ezzel az esetleges hibákat (hajszálrepedések, torzulások). Amennyiben a lap egy mázas gres lap, akkor ezt követően kerül a lapra a vékony mázréteg. Végül nem marad más, mint az égetés, amely egy 1200°C feletti kemencében történik. Ez a technológia biztosítja, hogy a gres lapoknak kiemelkedően jó a kopásállósága, rendkívül alacsony a porozitásuk, és ezáltal kiváló a fagyállóságuk… a teljes cikkhez kattintson a képre>>
Az elnevezések után most következzen néhány olyan tulajdonság, amit olyan gyakran hallunk, mégis a pontos jelentésük nem mindig ismert vagy nem teljesen tisztázott. Ezek közül az egyik leggyakrabban használt fogalom: a PEI-érték. Ezt az értéket a burkolólap kopásállósságának meghatározására használják. A lap PEI-értékét egy vizsgálat során állapítják meg. A vizsgálat alatt a lap felületén egy acélgolyókkal teli hengert forgatnak, és azt figyelik, hogy mikor tapasztalható a lapon szemmel látható kopásnyom. A különböző PEI-értékek szerint változik, hogy egy burkolólapot milyen felületre ajánlanak. Az egyes PEI-értékek és a hozzájuk tartozó ajánlott felületetek a következők:
PEI II: gyenge kopásállóság, főleg a falicsempék tartoznak ide. Padlólapként történő felhasználásuk nem javasolt, de saját felelősségre, kizárólag fürdőszobában padlóburkolatként is használhatók
PEI III: közepes kopásállóság, otthona kopásnak annyira nem kitett helyiségeibe ajánlott (nappali, fürdőszoba), de előszobába és konyhába nem ajánlott
PEI IV: erős kopásállóság, otthonában korlátozás nélkül alkalmazható, előszobába és konyhába is
PEI V: kiemelkedő kopásállóság, közületi és nagyobb forgalmú létesítményekbe javasolt
A második leggyakrabban emlegetett tulajdonság burkolólapok esetén a fagyállóság. Mitől függ, hogy egy burkolólap alkalmas-e kültéri használatra vagy sem? A fagyállóság a porozitás, vagyis a vízfelvétel függvénye. A hazai időjárási viszonyok mellett a préselt technológiával készült lapok közül a 3% alatti vízfelvételű, vagyis a B I. kategóriába tartozó lapok ajánlhatók kültérre is.
Emellett a fagyállóság minősítésére született egy szabvány is (MSZ EN 202). A szabvány ide vonatkozó előírása a vizsgált lapok százszori fagyasztás-felengedését írja elő -5 és +5 °C között. A jég -4°C-on éri el legnagyobb térfogatát, ekkor károsítja legjobban a lapokat, így ennek a szabványnak nehezebb megfelelni, mint a korábbi magyar szabványnak.
Vásárlás során még figyelnünk kell a dobozon feltüntetett két értékre, az árnyalatra és a gyártási méretre is. A különböző színárnyalatok azért keletkeznek, mert egy burkolólap máza nagyon sok összetevőből áll össze. Ha az egyes gyártási szériák között valamelyik alapanyag összetétele a gyártótól függetlenül megváltozik, akkor az színárnyalatbeli eltérést okozhat. Továbbá minden lapnak van egy névleges mérete és egy valós mérete (gyártási méret), hiszen ha valaki 33*33-as lapot vásárol, akkor az nem feltétlen 330*330 milliméter, mind felfelé, mind lefelé megengedett egy-két milliméternyi eltérés. Minden dobozon fel van tüntetve, hogy mi a gyártási méret.
Zárásként érdemes még az I. osztályú lapok, illetve az osztályos lapok definíciójával foglalkozni. Az I. osztályú lap definíciója, hogy megfelel minden a gyártó által szabott az adott termékre vonatkozó szabványban szereplő összes követelménynek. Osztályos lapok közé kerülnek a válogatás során azok a lapok, melyek valamilyen követelményt nem teljesítenek. De arra vonatkozóan, hogy egyes lapokat milyen szempontok szerint sorolnak II., III., vagy akár IV. osztályba arra nincsen szabvány. Ezért burkolólap vásárlás esetén érdemes megkérdezni a gyártónál, hogy milyen szempont szerint osztályoz. Általában a II. osztályú lapok csak kisebb, szemmel nem is érzékelhető esztétikai hibákat tartalmaznak, illetve több lehet a hibás lapok száma, mint az első osztályú lapok között (mert az első osztályú lapok között is lehet hibás). Természetesen a 2. osztályú lapokhoz alacsonyabb minőség miatt alacsonyabb ár is tartozik. Így előfordulhat, hogy ár-érték arány szempontjából néhány esetben előnyösebb, ha másodosztályú lapot választunk.
Forrás: www.epitesiportal.hu
