A két szinten kialakított lakás tulajdonosa egy fiatal házaspár általános iskolás gyermekkel és egy Jack Russell terrierrel. A két szint összesen 113m2, a felújítás során fő célok voltak a nyitottság hangsúlyozása és funkcionális...
A korábban népszerű – mediterrán hangulatot idéző narancsos, barackos árnyalatok – szinte teljesen eltűntek a legkedveltebb színek közül, de a szürke színek is egyre inkább háttérbe szorulnak. A klasszikus fehéret és a bodza...
A tulajdonos fiának készült ez a lakás, aki Angliában végezte tanulmányait és hazatérve itthon szeretne letelepedni. A lakás teljes körű felújításon esett át. A falak maradtak, mert a lakás elrendezése megfelelő volt a...
Az Auroom Lakberendezési Stúdiót egy budapesti, nagypolgári lakás berendezésével bízták meg a tulajdonosok. Az ingatlan a VII. kerület egyik csendes utcájában található, a lakóház első emeletén, két hálószobával, nappali-étkezővel, konyhával, fürdőszobával, WC-vel és...
A lakás tulajdonosa még 2019-ben kereste meg Koppány Kata lakberendezőt, amikor elkezdték építeni a házat. Sok minden késleltette a ház elkészülését, így a lakberendezés is elhúzódott. Idén nyár elején kapta meg a megbízást...
A tulajdonosok frissen nősült fiuknak rendezték be az eredetileg egyszobás, 45.8m2-es lakást. A lakberendezőt először csak az elosztás áttervezésével bízták meg, de az első találkozások után a berendezésre is felkérték a tervezőt. A...
Az utóbbi 1-2 évben a home office gyakorisága lényegesen megnőtt, hála a COVID-19 járványnak, ami sok céget kényszerített erre a megoldásra, még ha korábban nem is alkalmazták. A járvánnyal lassan megtanulunk együtt élni,...
Ketten laknak az 56m2-es lakásban - egy anyuka és általános iskolás lánya, illetve az az otthona egy kutyusnak és egy cicának is. A lakberendező stúdió tervezőitől világos, könnyű enteriőrt kért a tulajdonos, melyből...
Kandalló élmény kényelmesen, biztonságosan, akár panellakásban is, köszönhetően az elektromos kandalló által kínált előnyöknek.
A modern technológia és a kijelzők mai rohanó korában néha nem árt lelassítani. Ezért a rusztikus stílus egyre inkább előtérbe kerül a lakások berendezésénél, a vidéki élet történelmére, egyszerűségére és nyugalmára való utalásokkal....
Lakberendezési magazinunk több ezer cikkel és százezernél is több képpel a lakberendezés, otthonteremtés, lakásdekoráció, lakásfelújítás témaköreiben kínál hasznos ötleteket, tippeket, ad inspirációt és információkat cégekről, újdonságokról, az örökké változó trendekről. Gyűjts anyagot saját terveidhez a hatalmas ötlet és képanyagból és keresd meg projektedhez a megfelelő beszerzési forrásokat, szakembereket.
lakberendezés | modern építészet | lakberendezési ötletek | hazai cégek, termékek, szolgáltatások – tippek, ötletek | lakberendező, építész kereső | lakberendezők munkái | képgalériák | lakásfelszerelés | Kerti Bútor / Facebook
Lakberendezés trendMagazin – lakbermagazin.hu
webfejlesztés, honlapkészítés: i-link webstúdió
© 2007-2024 I-Link Kft