A tapéta több mint dekoráció, alkalmazásával gyökeresen megváltoztathatjuk egy helyiség hangulatát, stílust teremthetünk vele otthonunkban. Ezt elődeink is jól tudták és előszeretettel alkalmazták házaikban, palotáikban a különböző dekor tapétákat.
A tapétázás már 1700-as évek előtt is létezett a gobelinek és a dombornyomott falburkoló anyagok korában. A társadalmi elitre jellemző volt, hogy otthonaikban a falakon gobelinek lógtak, ennek nem csupán esztétikai szempont volt az oka, hanem a kőfalakat is így szigetelték, ez a réteg a falon segített megtartani a hőt. Azonban ezek a kárpitok rendkívül drágának számítottak a háborús időszakban, amikor a kereskedelem nem tudott szabadon áramlani, így csak a nagyon tehetős réteg tudta ezt megfizetni. A feltörekvő és a közép elit osztály, gyakran a tapétákkal váltotta ki a drága kárpitokat. Sokszor hasonlóan, mint a gobelineket csak belógatták, vagy ahogy manapság is szokás felragasztották a falra.
Érdekesség, hogy Albrecht Dürer is készített nagyméretű díszes nyomatokat falra, és az egyik legnagyobb képnyomtatás I. Maximilianus Szent Római császár megbízásából készült 1515-ben, a kép címe: Diadalív volt, mérete: 3,77 x2,95 méter, 195 részből állt össze.
A korai tapétákat három féle technikával készítették, kézi festéssel, fametszet nyomtatással, és sajtolással. A modern tapéták elődjét kezdetben úgynevezett „dominó lapokra” nyomtatták, ezeknek a mérete mindössze: 45*35 cm volt, és papírmalmokban készültek.
Európában a tapéta gyártásban Franciaország és Anglia járt az élen. Angliában a tapétának különösen kedvezett, hogy VIII. Henrik megtagadta a római egyházat, hiszen így Anglia kárpit gyártók nélkül maradt, ezért az angol nemesség és arisztokrácia a tapéták fele fordult, és a kárpitok helyett előszeretettel alkalmazta.
Az igény növekedése is szorgalmazta a technológia fejlődését, és 1785-ben Christophe-Pihippe Oberkampf megalkotta az első olyan gépet, amellyel már színes képeket is tudtak nyomtatni. Érdekesség, hogy 18 színben lehetet nyomtatni egyidejűleg. Rá nemsokkal később Louis-Nicolas Robert 1799-ben szabadalmaztatta gépét, amely a folyamatos hosszúságú papír előállítására volt képes. Később azonban jogi és pénzügyi viták miatt, elveszíti a szabadalmat és gépét is, amelyet Angliába visznek és fejleszteni kezdenek, ez lesz a Fourdrinier gép alapja. A folyamatos alapanyag előállítás biztosítása és nyomtatási technológia fejlődése mind hozzájárult ahhoz, hogy a tapéták széles körben elterjedjenek.
18. századi kedvelt motívumok közé tartozik, a stilizált madár és virág motívumok, az egzotikus tájak, épületek, lelkipásztori témák, emberek és állatok ismétlődő mintái.
Kínában már az időszámításunk előtti is alkalmaztak kezdetleges tapétákat, amellyel házaik belső falait színesítették. A 17 században a kínai tapéta gyártásra jellemző volt a magas minőség és a kézzel festett tapéta minták, emiatt igen drágának számítottak. Ezért ezekkel leginkább palotákban találkozhatunk. Az európai gyártók próbálták ezeket a gazadagon díszített kézzel festett mintákat leutánozni.
Manapság is léteznek kézzel festett tapéták, azonban ezek előállításuk miatt az egyik legdrágább kategóriába tartoznak.
A történelmi háttér áttekintése után, nézzük manapság milyen alapanyagok és felületek jellemzőek a tapétákra.
A hordozók, alapanyagok tekintetében a két legelterjedtebb tapéta típus:
papír tapéta
– közkedvelt típus, amelyet főként a kedvező ára miatt szeretnek. Szerkezetük szerint lehetnek egy vagy kétrétegűek, ezeket hívjuk duplex tapétáknak. A papír típusú tapétáknál a tapéta hátulját kell kenni ragasztóval, és fontos, a megfelelő ideig való pihentetése felrakás előtt, hagyni kell megduzzadni.
A papír tapéták minőségét a nyersanyag súlya alapján három csoportba sorolhatjuk:
- Könnyű tapéta < 110g/m2
- Közepes tapéta 110-140 g/m2
- Nehéz tapéta >140g/m2
vlies tapéta
– A vlies tapéta egy növényi rost alapú, gyapotszálakat tartalmazó, nem szőtt hordozóanyagú tapéta. Az ilyen típusú tapétáknál a falfelületet kell kenni ragasztóval, így a tapétázás sokkal egyszerűbben kivitelezhető. Fontos azonban, a falfelület megfelelő előkészítése, mélyalapozása, mert a fal a tapétaragasztót könnyen beszívhatja. Számos előnye van az ilyen típusú tapétáknak:
- rugalmasak, így a dilatációnak jobban ellenáll, nem szakad
- mérettartó
- átengedi a párát,
- egyben visszaszedhető,
- nyom nélkül eltávolítható
- a nehéz gyapjúrostos tapéták lángbiztosak
- nem igényli a pihentetési időt felragasztás előtt
A fali poszterek, vagy más néven fotótapéták esetében ezek az alapanyagok a legnépszerűbbek.
További tapéta alapanyagok:
üvegszövet, üvegszálas tapéta
– a közületi, kültéri tapétákra jellemző ez az alapanyag.
A közületi tapétáknál találkozhatunk festhető változatával is. Hosszú élettartamú tapéta, ezért alkalmazzák előszeretettel. A kültéri és a fürdőszobai tapétáknál is ezt az alapanyagot használják, viszont ebben az esetben elengedhetetlen, hogy a rendszer által kínált két komponensű műgyanta réteggel kezeljük, hiszen az időjárási tényezőkkel való ellenállást ez biztosítja. Ma már vannak olyan gyártók, akik sok év alatt fejlesztettek ki olyan alapanyagot, amelyet műgyanta nélkül is alkalmazhatunk fürdőbe vagy akár wellnessbe. Ezeket általában saját ragasztójukkal kell felületkezelni.
vinyl alapú, vinyl felületű tapéták
– ezek a tapéták szinte csak a közületi felhasználásra jellemzőek, extra erősek és rendkívül ellenállóak – azonban felrakásukhoz nagy kötő szilárdsággal rendelkező ragasztó kell. Az ilyen típusú tapéták szélesebbek a standard típusú tapétáknál.
pet palack
– újrahasznosított alapanyagból készül, amelyet a tengerekből, óceánokból kihalászott pet palackokból készítenek. Ennek alkalmazásban élen jár az olasz Wallpepper márka, hiszen az összes poszterüket kérhetjük már ilyen alapanyagra, ráadásul vizes helyiségekbe is bátran alkalmazhatjuk őket.
laminált pvc fólia
– ez az alapanyag szintén újdonságnak számít, jelenleg a konyhai posztereknél találkozhatunk vele. Korszerű digitális UV nyomással készülnek a különböző minták így a felülete a hőnek és a szennyeződéseknek is ellenáll.
Tapéta típusok felületképzés alapján:
papír tapéta
– ide tartoznak a nyomott, dombornyomott és zúzott papírból készült tapéták. Jellemző rájuk, hogy könnyebben sérülnek, nehezebben tisztíthatóak. Általánosságban elmondható hogy a gyerek tapéták nagy része papírból készül. Ennek az oka, hogy ezeket a tapétákat rövidebb időre tervezik, így nincs szükség olyan fokú ellenállóságra. A papír tapéták között a duplex kétrétegű termékek különösen magas minőségűek.
vinyl tapéta (szintetikus anyagú)
– ezeknek a tapétáknak a felülete, nagy igénybevételnek is megfelelően ellenáll. Felületük tisztítható, fényhatásnak a felületkezelés miatt kiválóan ellenáll. Emiatt különösen alkalmas nagy igénybevételű helyiségekbe, mint például az előszoba, de akár a vlies alapon vinyil felületű tapétát, amennyiben nincs közvetlen víznek kitéve, alkalmazhatunk fürdőszobába is.
naturális, természetes alapanyagokból készült tapéták
– ilyenek lehetnek a nád, fű, különböző levelek, virágok, parafa vagy akár kagylóhéj, kő. Bizonyos anyagoknál, mint például a nád vagy bambusz, az anyag sajátosságából adódik, hogy ezeket a tapétákat látszó illesztés nélkül nem lehet feltenni. A természetes anyagú tapéták gyakran szélesebbek (90-110 cm) mint a megszokott standard szélességű társaik (53 cm) kézzel készülnek és fm-ben kaphatóak, néhány gyártó kivitelével. Ezek a tapéták gyakran a természetes megjelenésen kívül izgalmas színkombinációkban is elérhetőek. Az ilyen tapétákat legtöbbször egy egy fókuszpont kiemelésére alkalmazzák.
textil tapéta
– a legrégebbi tapéta felületek közé tartoznak, sosem mennek ki a divatból. Papír vagy gyapjúrostos alapra is alkalmazzák. A textiltapéták között is találkozhatunk mintás tapétákkal, amelyeket szitanyomással készítenek. A legjellemzőbb minták a barokk, csíkos és virág minták. A selyemmel készült tapéták a felső kategóriába tartoznak, és a természetes tapétákhoz hasonlóan többnyire fm-ben kaphatóak. A luxus termékek között találkozhatunk hímzett tapétákkal is. A textil tapéták tisztán tartása porszívóval történik.
flokkolt tapéta
– ez egy felületkezeléses eljárás, amelynek következtében a bársonyhoz hasonló tapintású műszálas anyagot visznek fel a kívánt területre, a különböző mintákat ragasztóból alakítják ki, a szálak csak a ragasztóval kezelt felületen maradnak meg, a fennmaradó részről pedig szívással távolítják el a felesleget. A flokkolt tapéták esetében a hangsúly a mintán van, a bársonyos borítás pedig igazán különleges megjelenést biztosít az ilyen típusú tapétáknak.
fémes tapéták
– ezek a tapéták nehéz vagy gyapjúrostos alapra laminált vékony alumínium fóliarétegből állnak. Megjelenésük nagyon különleges, viszont a bonyolult technológiai eljárás miatt ezek a tapéták magasabb árkategóriába tartoznak. Az arany, a réz, és a különböző fémes hatásokat áttetsző színpompás bevonattal érik el.
bőr tapéta
– az ilyen felületű tapétáknak is történelmi múltja van, hiszen a kezdetleges tapéták eleinte állatbőrből készültek. A világ egyik legdrágább tapétája is bőrből készült és a művész Mark Evans álmodta meg a csodás virágmintás tapétát, amelyet kézzel készített. Manapság ritkán találkozhatunk valódi bőrből készült tapétával.
kézzel festett tapéta
– ezek a több évszázados tradíciókat követő tapéta gyártó cégek ma egyet jelentenek a luxussal. A kézzel készült falburkolatok nem csupán tapéták, hanem műalkotások, amelyeket részlet gazdag minták jellemeznek. Egy művész képzése 15 évbe telik Kínában, elmondható, hogy körülbelül 8-10 évet töltenek mások munkáinak másolásával, mire maguk is meg tudják csinálni.
Az egyik kiemelkedő márka a de Gournay cég egyedi megbízások alapján dolgozik, és a tradicionális japán és koreiai mintákon kívül, francia panoráma képeket, egzotikus virágokat és állatokat is megfestenek. Ezek a tapétákat hagyományos kézműves munka jellemzi, különféle papírokra és selymekre festik a mintákat, a 17. és 18. századból származó ősi technikák és hagyományok alapján.
Érdekességképpen de Gournay cégnél egy 20 panelből álló képet (1 panel általában 90 cm széles és 250 cm magas) általában 3-6 hónap alatt festenek meg, ha nincs benne egyedi elem és ezeken egyszerre 6-10 ember dolgozik.
A különböző tapéta alapanyagok, és nyomási technológiák folyamatosan fejlődnek, összességében elmondható, hogy kezdnek előtérbe kerülni az újrahasznosított környezettudatos anyagok, azonban ahhoz, hogy ezek elterjedjenek, még időre van szükség.
további cikkek praktikus lakberendezési ötletekkel | tapéta trend 2020 | ajánlatunk: Tapéta Trend Webáruház