A lakás tulajdonosai – fiatal család lánygyermekkel – külföldön dolgoznak, az 52m2-es városi ingatlant azzal a céllal vásárolták, hogy legyen egy kényelmes szálláshelyük, amikor hazalátogatnak. A lakberendező stúdiót azzal bízták meg, hogy egy kortárs klasszikus stílusú, néhol akár színpadias hangulatú teret hozzanak létre.
Az eredeti elrendezés szerint a lakásban konyha-nappali, különálló hálószoba és fürdőszoba található. A tulajdonosok már a projekt indításakor jelezték, hogy az elszeparált, kisebb szobát a gyermek számára szeretnék fenntartani, ugyanakkor szükségük van egy gardrób-tároló helyiségre is. Erre a célra a konyha zónából vettek el egy területet, és a bejárati ajtó mellett alakították ki a gardróbot.
Burkolatok és felületek
A lakásban minőségi, kopásálló burkolatokat használtak, a falakra strapabíró festékeket választottak. A kanapé mögötti falat tapétapanellel díszítették, melyet rézszínű szegélylécek kereteznek. Az enteriőrben több helyen is gipsz díszléceket alkalmaztak. A televízió mögötti fal burkolata réz hatású kőporcelán, ezt használták a konyhai hátfalon is. A padlót halszálkamintás parketta borítja, míg az előszobához márványhatású kőburkolatot választottak.
A fürdőszobában szintén márványhatású burkolatot használtak, de barnás erezetű változatban, mely harmonizál a WC mögött használt fából készült panelek és a réz hatású konyha-nappali elemek színvilágával.
Bútorok és tárolórendszerek
A konyhabútor kompakt, de rendkívül praktikus és sok a tárolóhely. A konyha egyik különleges eleme a munkalapba rejtett konnektor, amely lehetővé tette, hogy a konyha hátfal egységes, monolitikus burkolatként jelenjen meg, így esztétikusabbá téve azt. A nappaliba a konyha színvilágához igazodó, falra szerelt komódot terveztek.
A bejáratnál kialakított gardróbhelyiség egyben mosókonyhaként is funkcionál, ahol helyet kapott a mosógép és a szárítógép is. Ez a gardrób lehetővé tette, hogy az előszobában ne kelljen nagyméretű szekrényeket elhelyezni.
A gyerekszobában a tárolórendszerek körbeölelik az ágyat, és nyitott polcokat is kialakítottak a könyvek és játékok számára.
A szoba egyik sarkába egy kényelmes olvasósarkot terveztek, mivel a kislány nagy könyvrajongó. A későbbi évekre gondolva az ablak mellett egy asztalt alakítottak ki szekrényekkel és polcokkal.
további cikkek 50 és 100n2 közötti lakások lakberendezése témában | lakberendezés: Artek Design Stúdió | fotók: Roman Spiridonov