A generál kivitelezés rendkívüli mértékben meg tudja könnyíteni a házépítés előtt állók életét, így ma már egyre gyakrabban választott opció. Mi is az a generál kivitelezés és miért éri meg élni a generálkivitelezőre bízott házépítés lehetőségével? Mutatjuk!
Generál kivitelezés – ezt jelenti
A generál kivitelezés tulajdonképpen nem más, mint az, amikor a házépítés folyamatába az ember nem saját maga kezd bele, hanem megbíz egy ebből a célból létrejött vállalatot, akik egészen a tervezéstől a kulcs átadásáig átveszik a munkálatokat és menedzselik a ház felépülésének lépéseit. Természetesen mindeközben folyamatosan konzultálnak a megrendelővel, hogy a megépülő ház minden szempontból megfeleljen számára.
Generál kivitelezés – ez tartozik bele
A generál kivitelezés szolgáltatása az egész házépítés folyamatát lefedi, így a megrendelőnek csupán annyi a feladata, hogy elmondja elképzeléseit, illetve néha ellenőrzi, hogy igényeinek megfelelően alakul-e új otthonának felépítése.
Első lépésként a generálkivitelező csapat a megrendelő igényei szerint elkészíti az új, modern, mai kor igényeinek is megfelelő ház terveit, amelyet utána megmutat a megrendelőnek, aki kérhet változtatást a számára nem szimpatikus részeknél. Ezután a tervezést követően pontos költségvetést készítenek, amelyből a megrendelő látni fogja a házépítés teljes költségét, rejtett költségek nélkül. Ehhez segítségképpen a generál kivitelezéssel foglalkozó szakemberek segítenek felmérni a pénzügyi lehetőségeket, illetve megtalálni a legmegfelelőbb hitelt szükség esetén.
Ezután megkezdődik az építkezés, mely során a szakemberek minden részletet maguk csinálnak meg, így a megrendelőnek nem lesz szükséges házépítés során a megfelelő szakemberek után futkosni. A kivitelezés során nagy hangsúlyt kap a kommunikáció is, ugyanis így lehet elérni csupán, hogy a felépülő ház valóban álomotthon legyen. A generál kivitelezés utolsó lépéseként az új lakók megkapják a kulcsot, illetve az építkezés során készült minden dokumentációt.
Házépítés, stresszmentesen
A generál kivitelezés legnagyobb előnye, hogy szinte teljesen stresszmentes a házépítés, ugyanis már az első pillanattól kezdve ismertetve van a megrendelővel a teljes költség és a határidő is. Így a megrendelő nyugodtan foglalkozhat saját dolgaival, míg új otthona felépül a semmiből igényeinek megfelelően.
A generál kivitelezés előnye még, hogy megfelelő szakemberek dolgoznak a házon, így a házépítés közben egészen biztosan megbízható kezekben van az új otthon, így nem kell folyamatosan szemmel tartani a felkért szakembereket sem.
A generál kivitelezés tehát remek lehetőség minden házépítés előtt állónak, ugyanis a tervezéstől a kulcs átadásáig minden gondot és feladatot levesznek a megbízó válláról a tapasztalt és megbízható szakemberek. Amennyiben stresszmentes és határidőre kész házépítést szeretnél Te is, ismerd meg lehetőségeidet és dönts Te is a generál kivitelezés mellett!
Szponzorált cikk