A lakás tulajdonosa értékálló, élhető kialakítást szeretett volna a mindössze 24m2-es, új építésű ingatlanban. Kérései között szerepelt: egyértelműen leválasztott hálószoba, mini-nappali kanapéval, jól felszerelt konyha és egy tágas zuhanyzó. Nézzük, meg, hogyan oldotta meg a feladatot a lakberendező.
A kivitelező szerkezetkészen, a vizesblokkok helyének meghatározásával adta át a lakást. A térben egy L-alakú válaszfalat építettek, amely a lakás nagy részéből nem látható fülkét hozott létre a háló számára. A konyha átjárható lett, a tárolási funkciók pedig az előszobai beépített szekrényben összpontosulnak.
Ez is érdekelhet: Neoklasszikus stílus és az éretlen füge színe egy pici belvárosi lakásban, 24m2
A padló egységes, fa hatású greslap burkolatot kapott. A lakás falait vakolták és mosható festékkel festették, majd poliuretán díszlécekkel hoztak létre dekoratív elemeket. A gipszkarton álmennyezetbe spotlámpákat szereltek.
„Az előszobához egy szürkéskék árnyalatot választottam, amely a reggeli égbolt színére emlékeztet” – avat be a részletekbe a projekt tervezője. – „A bejárathoz egy nagyméretű, mennyezetig érő ruhásszekrényt terveztem, amely a falszínnel megegyező árnyalatának köszönhetően teljesen beleolvad a térbe, és nem hat robusztusnak.”
Tipp: A szekrény egyik szekciójában kapott helyet a mosógép, ezzel a praktikus megoldással értékes hely szabadult fel a fürdőszobában.
Ez is érdekelhet: Fiatal jogász férfi mini lakása, stílusos, szigorú, igényes tér 24m2-en
A fülkébe épített, átjárható konyhában minden szükséges gép kényelmesen elfér: hűtőszekrény, sütő, mosogatógép, főzőlap és páraelszívó. A szemközti komód extra tárolóhelyet biztosít, kiegészítve az alsó konyhaszekrényeket.
Tervezői fogás: Annak érdekében, hogy a kis lakás belső tere egységes egészet alkosson, a tervező következetesen ugyanazokat az árnyalatokat alkalmazta a különböző felületeken. A fa hatású greslap padló meleg tónusa visszaköszön a konyha és a komód frontjain. A nappali és a hálórész bútorai szinte beleolvadnak a falak színébe. Még a textíliákat is azonos, harmonizáló színvilágban válogatták össze.
Ez is érdekelhet: Konyha a folyosón, háló egy fülkében, kanapé tárolórekeszekkel – így fért el minden 23 m²-en
A hagyományos ágy helyett a hálófülkébe egy dobogót építettek, melynek kihúzható fiókjai az ágynemű tárolását szolgálják. Erre került az ortopéd matrac, melyet két oldalról, a fej- és lábvégtől mennyezetig érő, puha kárpitozott panelek ölelnek körbe.
Az így kialakított hálókuckó rendkívül otthonos és meghitt lett. Napközben egy függönnyel teljesen elrejthető, így a bevetésével sem kell foglalkozni. A hálófülke diszkrét, külön megvilágítást is kapott.
Ez is érdekelhet: Egyetemista fiának rendezte be az apa a 23 m²-es lakást
A fürdőszobában, akárcsak a lakás többi részén, padlófűtést telepítettek. Ez a megoldás télen a kellemes hőérzetet, a nyári időszakban pedig a felületek gyorsabb száradását szolgálja. A helyiséget nagyméretű, 120×60 cm-es, travertin hatású lapokkal burkolták. Egyedi megoldásként a mosdó és a pult is ugyanebből az anyagból készült. A tároló funkciót a mosdó alatti lebegő, fiókos szekrény, valamint a WC-tartály beépítése felett kialakított zárt szekrény látja el.
Ez is érdekelhet: Diáklánynak berendezett 23m2-es lakás lágy szürke, fa és kellemes zöld szín kombinációjával
további cikkek kis lakás berendezése témában | lakberendezés: Maria Bulatova | fotók: Viola Zavarzina