A 45m2-es lakás tulajdonosa az évek során már elavult berendezésen szeretett volna változtatni, olyan enteriőrre vágyott, amely közelebb áll az ízléséhez és jobban megfelel az életvitelének. A férfi egyedül él, szeret zenét hallgatni és barátokat vendégül látni.
A lakás legfőbb előnyei közé tartoznak a világos fekvés és a kilátás az ablakból, a legnagyobb hátrány a kis alapterület, ami mindössze 45 négyzetméter. Eredetileg a lakásban egy annyira apró konyha volt, ahol az asztalnál ülve egyszerre lehetett elérni a mosogatót, a tűzhelyet és a hűtőszekrényt. A nappali sem büszkélkedhetett nagy alapterülettel: mindössze egy kanapé, egy könyveknek és bakelitlemezeknek szánt polc, valamint egy kis asztal fért el benne. Idővel kiderült, hogy a tulajdonos szívesebben használja a laptopját az étkezőasztalnál a konyhában, így a dolgozósarok szükségtelenné vált. A vendégek fogadására viszont szinte semmi lehetőség nem volt, pedig a baráti összejövetelek a férfi életének fontos részét képezik – a tervezők a tér átalakítása mellett döntöttek.
Az új elrendezés lehetővé tette, hogy két asztalt helyezzenek el: a konyhában kialakítottak egy kis étkező-, olvasósarkot pici kanapéval, míg a nappaliban egy teljes értékű (kerek) étkezőasztalnak is akadt hely. Bár a térszervezési változtatások nem voltak jelentősek, mégis teljesen megváltoztatták a térérzetet.
A színpaletta kiválasztásakor a férfi igényeiből indultak ki. Szeretett volna egy bárt és egy borhűtőt a lakásába, ezért az enteriőrben vörösbor szín ad hangsúlyos részleteket. A lakás tulajdonosának rengeteg értékes könyve, művészeti albuma és útikönyve van, így azt javasolták, hogy egy világos, nyugodt enteriőrt hozzanak létre, ahol a könyvespolcok tartalma szolgál élénk színfoltként. A férfi sokat utazik, stílusbeli referenciái a párizsi lakások voltak, amelyek a régi épületek varázsát ötvözik kifinomult ízléssel és csipetnyi retro életérzéssel.
A projekt érdekes megoldása a konyha végében elhelyezett nagy antikolt tükör, amely vizuálisan tágítja a teret és elegánsabbá, érdekesebbé teszi azt. A tervezők büszkesége a hálószobában található belső spaletta. Ezeket a szerkezeteket általában teljes magasságú ablakokra szokták felszerelni, ám itt az ablak hagyományos méretű volt, így egy kicsit át kellett értelmezniük a kialakítást az ablakmélyedések kibővítésével.
A tervezők további munkái:
Fantasztikusan hangulatos és kényelmes 38m2-es lakás – fiatal balett-táncosnő kétszobás otthona
Fiatal pár – grafikus és programozó – 45m2-es otthona modern elemekkel, szokatlan megoldásokkal
további cikkek kis lakás berendezése témában | lakberendezés: DSGN HUB | fotók: Anton Likhtarovics