Thomas Heatherwick építész öt érdekes projektje [VIDEO]

Thomas Heatherwick alapította a Heatherwick Studiót, az építész és design cég tervezte többek között a lenyűgöző Magkatedrálist, a "Seed Cathedral" a Shanghai Expon került bemutatásra.

A videón Thomas Heatherwick építész öt mostanában készült projektet mutat meg, melyek közös jellemzője a zseniális, bio-inspirált tervezés. Néhány project szokványos dolgok átértelmezése: egy busz, egy híd, egy erőmű... És egy rendkívüli pavilon: a Magkatedrális, a növekedés és a fény ünnepe... a teljes cikkhez kattintson a képre>>

A View Subtitles -re kattintva állítható be a magyar felirat

Az alábbi videó a Magkatedrális (Seed Cathedral) külső és belső felületeit mutatja be.

Videó nagyítása - mozi mód

A Seed Cathedral magassága 20 m. Hatvanezer, egyenként 7,5 m hosszú karcsú, átlátszó optikai rúdból áll, melyek mindegyike egy, vagy több magot zár magába a rúd végénél. Nappal a szálak bevezetik a fényt, így világítva meg a belső teret. Éjjel a rudakban elhelyezett fényforrások teszik az egész szerkezetet ragyogóvá. Ahogy a szél fúj, az épület és optikai „hajszálai” finom mozgásukkal dinamikus hatást keltenek. Sitooterie munkáinál Heatherwick korábban már kísérletezett textúrákkal az építészeten belül, csak kisebb léptékben. A Seed Cathedral ezek végső eredményét testesíti meg. A katedrális félhomályos belső szentélyében az optikai szálak rostjai egy látszólag lebegő galaxist formálnak a karcsú tárolókból, amik a rengeteg különböző magot magukba ágyazzák. A magokat a Királyi Botanikus Kertek Millennium Seed Bank Project-jében partnerként részt vevő kínai Kunming Botanikus Intézet bocsátotta rendelkezésre. A látogatók ezen a nyugtató, elmélkedésre késztető téren haladnak át, ami a magokat megvilágító több tízezer fénypontból áll össze. Az optikai szálak rendkívül érzékenyen közvetítik a külső fényviszonyokat, így a Seed Cathedral felett észrevétlenül mozgó felhők hullámzó fényerősséget hoznak létre bent.
szöveg: epiteszforum.hu

A videón látható előadás teljes szövege:

Helló, a nevem Thomas Heatherwick. Van egy stúdióm Londonban, ami különlegesen közelíti meg az épületek tervezését. Gyermekkoromban gyakran találkoztam kézművességgel és anyagokkal és apró találmányokkal. És amikor megnéztem a nagyobb léptékű épületeket rájöttem, hogy a körülöttem lévő épületek és azok amiket akkor még terveztek vagy amiket a kiadványokban láttam, lelketlenek és hidegek. Amíg ott, a kisebb léptékben, egy fülbevaló léptékében vagy egy kerámiacserép vagy egy hangszer léptékében, valódi lényeg és lelkiség volt. És ez hatott rám. Az első épületem 20 éve készült. Azóta, az elmúlt 20 évben, létrehoztam egy stúdiót Londonban. Bocsánat, ez volt az anyám egyébként, a üzletében ahol gyöngyöt árult, Londonban. Sok időt töltöttem gyöngyök számlálásával és hasonló dolgokkal.

Mutatok pár dolgot azoknak, akik nem ismerik a stúdióm munkáit; néhány projekt, amin dolgoztunk. Ez egy kórházi épület. Ez egy táskákat készítő cég boltja. Ez itt stúdiók művészeknek. Ez egy szobor ami egymillió méter drótból készült, és 150.000 üveggyöngyből, amik akkorák mint egy golflabda. És ez egy kirakat. És ez egy hűtőtoronypár egy villamos alállomás számára a Szent Pál székesegyház mellett Londonban. Ez pedig egy templom Japánban egy buddhista szerzetes számára. Ez egy kávézó a tengerparton Nagy-Britanniában.

És csak nagyon gyorsan, valami, amin mostanában dolgozunk, amire London polgármestere kért fel minket, hogy tervezzünk egy új buszt, ami újra visszaadja az utas szabadságát. Mivel az eredeti Routemaster busz, amit néhányan ismerhetnek, aminek az a nyitott platformja volt hátul -- tulajdonképpen, azt hiszem, minden Routemasterünk itt van már Kaliforniában. De Londonban már nincsenek. Így ottragadtunk a buszon. És ha a busz meg fog állni, és ez három méterre van a buszmegállótól, csak foglyok vagyunk. De London polgármestere ismét be akarta vezetni a buszokat ezzel a nyílt platformmal. Így tehát a Transport for Londonnal dolgoztunk, és az a szervezet igazából nem szerepelt ügyfélként, aki új buszt rendel, már 50 éve. Így nagyon szerencsések voltunk, hogy dolgozhattunk. A megbízás az, hogy a busznak 40 %-kal kevesebb energiát kell használnia. Ezért hibrid hajtást kapott. És azon dolgozunk, hogy megpróbáljunk javítani mindenen, az anyagoktól a formán és a szerkezeten át az esztétikáig.

Négy fő projektet szeretnék megmutatni. És ez egy projekt egy hídról. Szóval kaptunk egy megbízást, hogy tervezzünk egy hidat, amely felnyitható. A felnyitás úgy tűnt -- mindenki szereti a felnyíló hidakat, de ez egy eléggé szimpla ügy. Azt hiszem, iyenkor mind megállunk és bámulunk. De a hidakat, amiket láttunk felnyílni és lecsukódni... Kicsit finnyás vagyok, de egyszer láttam egy fényképet egy focistáról aki benyúlt a labdáért. És ahogy megpróbálta elérni, valaki beletalpalt a térdébe és úgy tört el, mint ez. Aztán ahogy néztük ezeket a hidakat nem tudtunk megszabadulni az érzéstől, hogy ez egy csodálatos dolog, ami eltört.

Ez Paddingtonba van, Londonban. És ez egy nagyon unalmas híd, mint látják. Csak acél és fa. De ahelyett, hogy miből van, arra koncentráltunk, hogyan működik. (Taps) Szóval tetszett az ötlet, hogy a két vége végül megcsókolja egymást. (Taps) Ráadásul a felére kellett csökkentenünk a sebességét, mert mindenki nagyon félt, amikor először elindítottuk. Így néz ki felgyorsítva.

Egy projekt, amin mostanában dolgozunk, egy új biomassza erőmű tervezése -- szóval egy erőmű, amely szerves hulladékot használ. A hírekben az a téma, hogy honnan jön majd a vizünk a jövőben, és honnan kapjuk majd az energiát -- tele vannak vele az újságok állandóan. És nagyon büszkék voltunk arra, ahogyan az energiát termeltük. De mostanában, egyetlen áramszolgáltató éves jelentésén sincs erőmű. Egy mezőn szaladgáló gyermek van rajta, vagy valami ilyesmi.

És így, amikor egy mérnöki konzorcium megkeresett minket, és megkértek, hogy dolgozzunk velük ezen a erőművön, a feltételünk az volt, hogy együtt dolgozunk, és akármit megcsinálunk, de nem csak feldíszíteni fogunk egy szokványos erőművet. E helyett, tanulnunk kellett -- rákényszerítettük őket, hogy tanítsanak minket. Időt töltöttünk azzal, hogy velük utazzunk, és tanuljunk a különböző elemekről, és találtunk egy csomó rossz hatékonyságú dolgot, amelyek nem voltak kihasználva. Azt, hogy ha fogunk egy mezőt, és kiszórjuk rá ezeket ez dolgokat, az nem feltétlenül a leghatékonyabb módja a megvalósításnak.

Tehát megnéztük, hogyan állíthatnánk össze azokat az elemeket -- a szétszórtság helyett, létrehozva egy kompozíciót. És amit találtunk -- ez a terület az egyik legszegényebb része Nagy-Britanniának. A legrosszabb lakóhelynek választották Nagy-Britanniában. És 2.000 új lakás épül az erőmű mellett. Így érezhetően volt ennek egy szociális dimenziója. Szimbolikus jelentősége van. Büszkének kellene lennünk arra, ahonnan kapjuk az energiát, ahelyett, hogy inkább szégyenkezünk miatta.

Így megnéztük, hogyan tehetnénk egy erőművet olyanná, hogy ahelyett, hogy kívül tartja az embereket, és egy nagy kerítéssel van körülvéve, inkább olyan hely legyen, ami bevonz. És e mellett legyen -- próbálom átszámítani... -- 85 méter magas. Így úgy éreztük, hogy amit csinálhatnánk, az egy "erőpark", és be is hozhatnánk az egész környéket, és felhasználva a talajt ami a telephelyen van, építhetünk egy erőművet, ami még csendes is. Mert pusztán az a talaj, akkora akusztikus különbséget okozhat. Arra is rájöttünk, hogy építhetünk egy hatékonyabb struktúrát, és költséghatékony módon tudjuk ezt megvalósítani.

A befejezett projekt többet jelentene, mint egy erőmű. Olyan teret képez, ahol Bar Mitzvah-t lehet a csúcson tartani. (Nevetés) És ez egy erőpark. Szóval az emberek eljönnek, és megtapasztalják ezt, és kilátnak az egész területre, és kihasználják azt a magasságot, amire a funkció miatt szükségünk van.

Shanghajban, meghívtak, hogy megépítsük... Nos, nem is hívtak meg... miről is beszélek! Megnyertük a versenyt, nagyon kemény volt. (Nevetés) Szóval megnyertük a brit pavilon felépítésére kiírt versenyt. És egy expo az egy teljesen becsavarodott dolog. 250 pavilon van. Ez a világ eddigi legnagyobb kiállítása, ami valaha történt. Akár egymillió ember is van ott naponta. És a 250 ország mind egymással versenyez. És a brit kormány azt mondja, "Az első ötben kell lennünk!" Így ez vált a kormányzat céljává -- de hogyan tűnhetünk ki ebben a káoszban, amely az ingerek expója? Volt egy érzésünk, hogy csak egy dologot csinálhatunk, egyetlen egyet, ahelyett, hogy mindent akarnánk. És azt is éreztük, hogy bármit teszünk, az nem lehet egy nyálas hirdetés Nagy-Britannia számára.

De egy dolog igaz, hogy az expo a jövő városairól szólt, és különösen a viktoriánusok voltak úttörők abban, hogyan integráljuk a természetet a városokba. A modern idők világának első nyilvános parkja Nagy-Britanniában volt. És a világ első jelentősebb botanikai intézménye Londonban van. És van ez a rendkívüli projektjük, ahol összegyűjtötték a 25 %-át a világ összes növényfajának. Így hirtelen rájöttünk, hogy itt van ez a dolog. És mindenki egyetért abban, hogy a fák szépek. Sohasem találkoztam még olyannal, aki azt mondja, "Nem szeretem a fákat." És ugyanez a helyzet a virágokkal. Sohasem találkoztam még olyannal, aki azt mondja, "Nem szeretem a virágokat." De rájöttünk, hogy a magok -- ott volt ez a nagyon komoly projekt -- de a magok ezekben a nagy botanikus kertekben, a magok nincsenek kiállítva. Hanem be kell mennünk egy kertészeti boltba, és ott vannak, apró papírzacskókban. De van ez a fenomenális projekt. Szóval rájöttünk, hogy egy projektet kell csinálnunk a magoknak, valamiféle magkatedrálist.

De hogyan tudnánk megmutatni ezeket az icipici dolgokat? És a "Jurassic Park" c. film igazából sokat segített. Mivel a dinoszaurusz DNS, ami a borostyánkőbe volt zárva, megmutatta nekünk, hogy ezek a parányi dolgok csapdába ejthetőek, és értékessé tehetőek, aheyett, hogy valami marhaságnak tűnjenek. Így a kihívás az volt, hogyan hozzuk be a fényt, és mutassuk be ezeket a dolgokat? Nem akartuk, hogy elkülönüljön az épület a tartalmától. Így próbáltuk kiötleni, hogyan tudnánk, az egészet kisugárzóvá tenni. Apropó, a mi költségvetésünk a fele volt a többi nyugati nemzetének. Szóval ez is a képlet része volt, a futballpálya méretű területtel együtt. De aztán volt egy bizonyos játék, ami adott egy ötletet.

Thomas Heatherwick: Oké, szóval, értik. Tehát az ötlet az volt, hogy fogjuk ezt a 66.000 magot amit megígértek, hogy nekünk adnak, és mindet egyesével bezárjuk ebbe az értékes optikai hajszálba amit kinövesztünk, keresztül ezen a dobozon, egy nagyon egyszerű dobozszerű elemen, és ez ad egy épületet, ami mozoghat a szélben. Tehát az egész dolog finoman mozog, amikor a szél fúj. És bent, a nappali fény -- mindegyik egy-egy optika ami fényt hoz a középpontba. És éjjel, mindegyikből mesterséges fény sugároz és jön ki a szabadba. És hogy a projekt megvalósítható legyen, arra fókuszáltuk az energiánkat, hogy ahelyett, hogy egy futballpályányi épületet építsünk, erre az egy elemre koncentráltunk. És a kormány beleegyezett, hogy ezt tegyük, és mást ne, és arra összpontosítsuk az energiánkat. És így a terület maradéka közösségi tér volt. Egymillió emberrel ott naponta, úgy éreztük, közösségi teret kínálunk nekik.

Dolgoztunk egy műfű-gyártóval hogy kifejlesszük a miniatűr változatát a magkatedrálisnak, szóval, még a gyengénlátóknak is, olyan ropogós és lágy volt, az a tereprészlet, amit ott látnak. És aztán, tudják, mint amikor egy kisállatot megoperálnak, és megborotválják a bőr egy részén, hogy megszabaduljanak a szőrtől -- azért, hogy bevigyük az embereket a magkatedrálisba, tulajdonképpen megborotváltuk.

És bent nincs semmi; nincs híres színész hangja, nincsenek vetítések, nincsenek televíziók, nem változnak a színek, csak csend van és hűvös. És amikor egy felhő úszik át az égen, egy felhő lesz látható a végződéseken amiken bejön a fény. Ez az egyetlen projekt, amit csináltunk, ahol a kész dolog sokkal inkább tűnik látványtervnek, mint a látványterveink.

Nagyon fontos dolog az volt, hogyan működnek közre az emberek. Úgy értem, bizonyos módon, ez volt a legkomolyabb dolog amit az expón csinálni lehetett. Csak szerettem volna önöknek megmutatni... A brit kormány -- bármely kormány -- valószínűleg a legrosszabb ügyfél a világon amit bárki kívánhat magának. Rengeteget rettegtünk. De volt egy alapvető támogatás. És volt egy pillanat, amikor hirtelen... tulajdonképpen a következő dolog. Ez a brit kereskedelmi és befektetési miniszter, aki az ügyfelünk volt, a kínai gyermekekkel együtt használja a teret.

(Videó) Gyermekek: Egy, kettő, három, gyerünk!

TH: Elnézést, az ott az én béna hangom volt.

Tehát végeredményben, a textúra mégis valami. A projektekben, amiken dolgoztunk ezek a sima épületek, amik lehet, hogy divatos formájúak, de a lényegükben egyformáknak tűnnek, ez olyasmi, amit eddig alaposan próbáltunk kutatni, és alternatívákat keresni. És a projekt, amit éppen építünk Malajziában, lakóházakról szól egy ingatlanfejlesztőnek. Egy darab földön terül el, ami ez a telek itt. És Kuala Lumpur polgármestere azt mondta, hogy, ha a fejlesztő olyasmit hoz, ami visszaadna valamit a városnak, akkor nagyobb bruttó beépíthető alapterületet engedélyezne. Tehát volt egy ösztönző a fejlesztő számára, hogy tényleg próbáljon meg gondolkodni, mi lenne jobb a városnak.

A hagyományos dolog lakóházakkal a világnak ezen a részén az, hogy van egy torny, odapréselnek néhány fát a lábához, és látunk autókat parkolni. Valójában csak az első pár szint az amit tényleg észreveszünk, és a többi csak a képeslapok számára látható. A legértéktelenebb része egy ilyen toronynak, az valójában az alja. Tehát, ha ki tudánk azt vágni, és egy kis alsó részt csinálhatnánk az épületnek, kivhetnénk azt a részt és feltehetnénk a tetejére, ahol nagyobb a kereskedelmi érték egy ingatlanfejlesztő számára. És ezek összekapcsolásával, a telek 90 %-a olyan lehetne, mint egy esőerdő, a 10 %-nyi csenevész fák és az épület körüli utak helyett.

Szóval építjük ezeket az épületeket. Ezek valójában azonosak, ez így elég költséghatékony. Csak különböző magasságokban vannak megvágva. De a legfontosabb rész az, hogy igyekszünk, rendkívül sok zöldet visszaadni, ahelyett, hogy elnyelnénk. És ez az utolsó diám.

Köszönöm.

June Cohen: Köszönjük. Köszönjük, Thomas. Elragadó vagy. Mivel van még egy extra percünk, azt gondoltam, talán mondhatnál még valamit ezekről a magokról, amelyek talán az épület leborotvált részéből jönnek.

TH: Ezek azokból a tesztekből vannak, amiket csináltunk, amikor építettük a szerkezetet. Szóval 66.000 ilyenünk volt. Ez az optika 6,7 m hosszú volt. És így a napfény egyszerűen átjött -- a doboz külső részén lett befogva, és onnan jött be, hogy egyenként megvilágítsa a magokat. Vízszigetelni az épületet, hát az egy őrület volt. Mivel vízszigetelni amúgy is nehéz egy épületet, de ha azt mondjuk még fúrunk bele 66.000 lyukat... elég nehéz dolgunk volt. Egyvalaki volt a kivitelezők között, akinek megfelelő mérete volt -- és nem egy gyerek volt -- aki befért közéjük az épület végleges vízszigeteléséhez.

JC: Köszönöm, Thomas.

forrás: ted.com

Követheti ötleteinket a facebookon, kérheti friss cikkeinket emailben vagy feliratkozhat az RSS csatornánkra: