lakberendezés
Lakbermagazin Képtár Lakberendezés - cégek képgalériái Locatelli Hungária Kft - perforált lemez

Locatelli Hungária Kft - perforált lemez

Locatelli Hungária Kft - perforált lemezAz észak-olaszországi Lissonéban tevékenykedő Locatelli cég, amelyet 1864-ben alapítottak, és ma már az ötödik generáció vezeti a családi vállalkozást, több mint 30 éve foglalkozik perforált falemezek gyártásával és forgalmazásával.

1996 októberétől - egy akkor még merésznek tűnő döntés eredményeként - Magyarországon is megjelentek a LOCATELLI perforált falemezek. Az úttörő vállalkozás kockázata abban rejlett, hogy hazánkban nem volt hagyománya az alkalmazásának és kereskedelmi előzménye sem volt a perforált falemezek forgalmazásának. Az elmúlt évek bizonyították az akkori döntés életképességét, hiszen asztalosok, építészek, belsőépítészek és magánvásárlók fantáziáját is megmozgatta és megmozgatja a mai napig az igényesen kivitelezett perforált falemez.

Annak érdekében, hogy, még több embernek felkeltse az érdeklődését, még többen megismerjék, és minél többen használják a LOCATELLI ITALIA perforált lemezeit, 2003-ban megalakult a LOCATELLI Hungária Kft., amely nem csak perforált lemezeket, hanem a belsőépítészetben jól használható fémdekorokat (HOMAPAL) és különféle bambusz termékeket (bambusz tekercsek, bambusz panelek, bambusz tapéták) illetve nádfonatokat értékesít törökbálinti telephelyén és viszonteladó hálózatán keresztül az egész ország területén.

A Locatelli Hungária cég termékeivel kapcsolatos cikkek a lakberendezési magazinban:

A Locatelli Hungária cég adatlapja a cégkatalógusban:

Locatelli Hungária Kft.

Locatelli Hungária Kft - perforált lemezek - bútor 01#phocagallerypiclens 5-phocagallerypiclenscode-ceg-kepgaleriak/locatelli/btor2.jpg
Locatelli Hungária Kft - perforált lemezek - bútor 01
Cooliris A kép letöltése
Locatelli Hungária Kft - perforált lemezek - bútor 02#phocagallerypiclens 5-phocagallerypiclenscode-ceg-kepgaleriak/locatelli/btor4.jpg
Locatelli Hungária Kft - perforált lemezek - bútor 02
Cooliris A kép letöltése
Locatelli Hungária Kft - perforált lemezek - bútor 03#phocagallerypiclens 5-phocagallerypiclenscode-ceg-kepgaleriak/locatelli/btor5.jpg
Locatelli Hungária Kft - perforált lemezek - bútor 03
Cooliris A kép letöltése
Locatelli Hungária Kft - perforált lemezek - bútor 04#phocagallerypiclens 5-phocagallerypiclenscode-ceg-kepgaleriak/locatelli/btor6.jpg
Locatelli Hungária Kft - perforált lemezek - bútor 04
Cooliris A kép letöltése
Locatelli Hungária Kft - perforált lemezek - tolóajtó 01#phocagallerypiclens 5-phocagallerypiclenscode-ceg-kepgaleriak/locatelli/tolajt1.jpg
Locatelli Hungária Kft - perforált lemezek - tolóajtó 01
Cooliris A kép letöltése
Locatelli Hungária Kft - perforált lemezek - tolóajtó 02#phocagallerypiclens 5-phocagallerypiclenscode-ceg-kepgaleriak/locatelli/tolajt2.jpg
Locatelli Hungária Kft - perforált lemezek - tolóajtó 02
Cooliris A kép letöltése
Locatelli Hungária Kft - perforált lemezek - tolóajtó 03#phocagallerypiclens 5-phocagallerypiclenscode-ceg-kepgaleriak/locatelli/tolajt3.jpg
Locatelli Hungária Kft - perforált lemezek - tolóajtó 03
Cooliris A kép letöltése
Locatelli Hungária Kft - perforált lemezek - tolóajtó 04#phocagallerypiclens 5-phocagallerypiclenscode-ceg-kepgaleriak/locatelli/tolajt4.jpg
Locatelli Hungária Kft - perforált lemezek - tolóajtó 04
Cooliris A kép letöltése
Cooliris A kép letöltése
Locatelli Hungária Kft - perforált lemezek - tolóajtó 06#phocagallerypiclens 5-phocagallerypiclenscode-ceg-kepgaleriak/locatelli/tolajt5.jpg
Locatelli Hungária Kft - perforált lemezek - tolóajtó 06
Cooliris A kép letöltése
Locatelli Hungária Kft - perforált lemezek - tolóajtó 07#phocagallerypiclens 5-phocagallerypiclenscode-ceg-kepgaleriak/locatelli/tolajt6.jpg
Locatelli Hungária Kft - perforált lemezek - tolóajtó 07
Cooliris A kép letöltése
Locatelli Hungária Kft - perforált lemezek - tolóajtó 08#phocagallerypiclens 5-phocagallerypiclenscode-ceg-kepgaleriak/locatelli/tolajt7.jpg
Locatelli Hungária Kft - perforált lemezek - tolóajtó 08
Cooliris A kép letöltése
Locatelli Hungária Kft - perforált lemezek - tolóajtó 09#phocagallerypiclens 5-phocagallerypiclenscode-ceg-kepgaleriak/locatelli/tolajt8 mail.jpg
Locatelli Hungária Kft - perforált lemezek - tolóajtó 09
Cooliris A kép letöltése
Locatelli Hungária Kft - perforált lemezek - tolóajtó 10#phocagallerypiclens 5-phocagallerypiclenscode-ceg-kepgaleriak/locatelli/tolajt9.jpg
Locatelli Hungária Kft - perforált lemezek - tolóajtó 10
Cooliris A kép letöltése
 
Elemek száma 
 
 Elérhetőségek, térkép
 
 
Powered by Phoca Gallery

Lakbermagazin Képtár Lakberendezés - cégek képgalériái Locatelli Hungária Kft - perforált lemez

Cég keresés a Cégtárban

Keresés :
Város
Válasszunk kategóriát!

Hirdetés

Banner

Üzlet, bemutatóterem ajánló


A Mediterrán Építőház Kft. idén ünnepelte 10 éves fennállását, melynek hangot adva 2011. márciusában Budaörsön megnyitotta új bemutatótermét, mely a természetes kőburkolatok sokszínűségét és egyedis
bővebben: 1000 találatok: 5 értékelés:
Arte M Bútorstúdió kategória: Bemutatóterem, üzlet ajánló
Itt minden a fiatalos életformáról szól, funkcionális bútorok egyenes vonalakkal és formavilággal. Köszönhetően a nagyfokú kombinálhatóságnak és rugalmas tervezhetőségnek, ezek az elemes bútorok, ülőgar
bővebben: 2194 találatok: 5 értékelés:

Termékajánló


A németországi Solnhofeni és Jura mészkövek képviseletét látjuk el Magyarországon. Több német gyártóval állunk kapcsolatban, akik elsősorban saját bányáikból nyert mészkövekből állítanak elő padlól
bővebben: 1240 találatok: 5 értékelés:
Antik és antik jellegű világítótestek (csillár, falikar, asztali lámpa, állólámpa, függeszték) bronz, sárgaréz, fa, kristály restaurálását, javítását, teljes felújítását vállaljuk. Tevékenységün
bővebben: 577 találatok: 5 értékelés:
Minden kollekció egy kézműves műalkotás olyan anyagok használatával, mint a réz, a porcelán, a fa és a márvány. FEDE villanykapcsoló kollekció tökéletesen illeszkedik lakása hangulatához. Ezen villanykapc
bővebben: 623 találatok: 5 értékelés:
 

Lakberendezők képeiből...

  • Bíró Mariann - enteriőr
  • Kategória: Wellness
  • Hozzászólások: 0
 
lakbermagazin a facebook-on
lakbermagazin a Twitter-en
lakbermagazin a Tumblr-en
lakbermagazin a YouTube-on
lakberendezés, építészet - lakbermagazin Google+