A 2012-es évben az idén 15 éves LAKÁSTREND és a BUDAPEST ESSENTIAL LOOKS társrendezvényként működnek együtt. A két esemény egy időben, azonos helyszínen (Millenáris “B” épület, Teátrum, 2012.március 2-4), történő megrendezése mindkét fél számára új távlatokat nyit a trendek nagyközönséggel történő megismertetése terén. A két rendezvény egymást kiegészítő programjai egész napos kellemes és hasznos időtöltéssel ajándékozzák meg a trendekre fogékony közönséget.
Az idén kezdődő együttműködés egy hosszabb távú társrendezvényi partnerség kezdete, melyhez a tematikához illő újabb partner rendezvények is csatlakoznak majd. A LakásTrend és a Budapest Essential Looks életre hív egy egyedi rendezvényminősítő védjegyet TRENDBANG! néven, melyet minden olyan a trendekkel, divattal, designnal stb. foglalkozó tematikus rendezvény megkaphat, aki a TRENDBANG! minőségi követelményeinek eleget tesz. A minőségi követelményeket egy erre az alkalomra felálló komoly szakmai háttérrel rendelkező kurátor csapat fogja összeállítani és tesz javaslatokat minden évben a TRENDBANG! minősítés elnyerésére.

Magyarországon első ízben, 2011 tavaszán a Schwarzkopf Professional támogatásával került nagy sikerrel megrendezésre, a Nemzetközi Divatnapok mintájára életre hívott magas nívójú, a nagyközönség számára is elérhető trend esemény, a Budapest Essential Looks, melyen a hazai divatszakma legmeghatározóbb designerei vettek részt.
A Schwarzkopf Professional hosszú távú tervei között szerepel az esemény minden év tavaszán történő megrendezése és idén egy szakmai, fodrász nappal is kiegészül a program. A február 4-i prágai világ premiert követően pont 1 hónappal, március 4-én, vasárnap a Budapest Essential Looks záró napján kerül először bemutatásra a Schwarzkopf Professional Essential Looks tavaszi trend show-ja.
Idén a tervezők -Kepp Showroom, Tomcsányi Dóra, Nubu, Artista, Art’z Modell, Gabo Szerencses, AnnaEva, Madleine by Fidji Couture, Manier, Léber Barbara, Daalarna - legfrissebb kollekciói mellett teret adunk magyar gyártók bemutatkozásának. A szombati nap nyitányaként, a tervezői bemutatók előtt a Magenta és a Sugarbird 2012 tavaszi-nyári kollekcióit állítjuk színpadra.
A Budapest Essential Looks eseményeknél elmaradhatatlan nemzetközi színvonalú fény-, hang-, és látványtechnikai háttérrel, nemzetközi kifutókon is dolgozó magyar modellekkel, pro" sminkes (Kreatív Sminkműhely) és fodrász csapattal (Hair Club / Schwarzkopf Professional) kerül megrendezésre 2012-ben is nagyszabású eseményünk.
A tavalyi eseményhez képest újdonság, hogy idén az esküvői trendek bemutatásával is kiegészül a program. Ennek keretében a Fehér Szalon és az Orlando Collection mutatja be legfrissebb esküvői kollekcióit vasárnap délután.
További érdekesség még, hogy a hivatalos programkezdések előtt, előszőr Magyarországon a nagyközönség is betekintést nyerhet a divatvilág kulisszái mögé, bepillanthat a divatbemutatók, fodrász, smink és trendbemutatók létrejöttének miliőjébe. Minden nap a programok kezdetéig a főpróbák ugyanis teljesen nyilvánosak.
A Schwarzkopf Professional-nek köszönhetően a legfrissebb nemzetközi hajtrendeket az Essential Looks 2012:1 nemzetközi trend bemutató mellett a londoni Trevor Sorbie International Plc. Covent Garden magyar származású, nemzetközi mesterfodrásza, Szabó Ádám hozza el a magyar közönségnek.
Az esküvői trendekhez kapcsolódóan Karika Zsolt és Rózsa Erzsébet mutatja be a legújabb kontytrendeket.
A Budapest Essential Looks másik állandó partnere a Fiat csoport legdivatosabb tagja a Lancia. A Lancia az InStyle-al karöltve, a Budapest essential Looks égisze alatt hirdette meg a New Black and Red Ypsilon szlogenjére épített, Be Creative - Not Monotone elnvezésű kreatív divat pályázatát. A pályázatot meghírdetők célja, a tehetséges "atal divattervezőknek lehetőseget biztosítani, egy hazai, nemzetközi színvonalú trend eseményen történő megmérettetésre. A program döntősei mindhárom nap bemutatják kreációikat a nagyközönségnek.
Eredményhírdetés a záró napon.
Az eredmények hitelességéről az alábbi válogatott szakmai zsűri gondoskodik: • Anda Emília divattervező • Lakatos Márk stylist, a Lakatos Márk MakeOver Salon képviseletében • Lancia képviseletében • Krupp Tünde marketing vezető • Zsédenyi Adrienn énekesnő • InStyle képviseletében • Haraszti Edina főszerkesztő • Horváth Kinga, művészeti vezető • Budapest Essential Looks képviseletében • Buday Kollárik Tímea alapító • Jaksity Kata háziasszony
A Budapest Essential Looks és a LakásTrend kiállítás közös együttműködésének keretében megrendezésre kerülő események, aktivitások:
• Fotókiállítás - Tombor Zoltán nemzetközi hírnevű fotóművész Absolutely című fotókiállítása, először a nagyközönség számára • Fodrász sarok személyreszabott tanácsadással és professzionális minőségű Schwarzkopf Professional termékekkel, a budapesti LUV STYLE és a tatabányai SÉRÓ BÁRÓ fodrászcsapat közreműködésével a Lakástrend kiállítás területén • Designer Store és Designer Show-Room a Lakástrend területén : a Budapest Essential Looks tervezőinek legújabb kollekcióival, a Designer Store-ban 20%-os kedvezménnyel! • 2012 tavasz-nyári színtrendek a sminkedben, avagy, miként használd a trendszíneket az egyéni színtípusodnál! Megmutatja Neked a Laksátrend kiállítás területén a Kreatív sminkműhely csapata
A tervezett programok napi bontásban:
MÁRCIUS 2., PÉNTEK 11. 00 -14. 00 NYILVÁNOS FŐPRÓBÁK 15. 00 GABÓ SZERENCSÉS 15. 50 KEPP SHOWROOM 16. 40 TOMCSÁNYI DÓRI 17. 30 ANNAEVA 18. 20 NUBU 19.10 ARTISTA 19. 30 BE CREATIVE - NOT MONOTONE Lancia divattervezői pályázat döntőseinek bemutatója
MÁRCIUS 3. SZOMBAT 10. 00 -13. 00 NYILVÁNOS FŐPRÓBÁK GYÁRTÓK BEMUTATKOZÁSA 15. 00 SUGARBIRD 15. 40 MAGENTA TERVEZŐI BEMUTATÓK 16. 20 ART’Z MODELL 17. 00 MADLEINE by Fidji Couture 17. 40 MANIER 18. 20 LÉBER BARBARA 19. 00 DAALARNA - Benes Anita 19. 40 ART’Z MODELL EXCLUSIVE 20. 00 BE CREATIVE - NOT MONOTONE Lancia divattervezői pályázat döntőseinek bemutatója 21. 00 Lancia Ypsilon és a Fanzine bemutatja BLACK & RED TREND PARTY
MÁRCIUS 4. VASÁRNAP 10.00 → 17.00 → 19.00 VIP SCHWARZKOPF PROFESSIONAL FODRÁSZ NAP 10.00 → 13.00 Nyilvános főpróbák 13.00 → 14.00 2012 esküvői trend bemutatók: Fehér Szalon, Nagy Ágota by Orlando Collection 14.00 → 15.30 Schwarzkopf Professional bemutatja: 2012 tavasz/nyár hajszín trendjei a divat tükrében (A Schwarzkopf Professional legfrissebb innovációinak találkozása magyar divattervezők kollekcióival) 15.30 → 16.00 Szabó Ádám, a Trevor Sorbie International plc. Covent Garden nemzetközi mesterfodrászának bemutatója 16.00 → 16.20 2012 tavaszának esküvői konty trendjei, Karika Zsolt és Rózsa Erzsébet bemutatója 16.20 → 16.40 Kreatív Sminkműhely bemutatja: 2012 tavaszának smink trendjei és 2012 esküvői smink trendek 16.40 → 17.00 BE CREATIVE - NOT MONOTON Lancia divattervezői pályázat döntőseinek bemutatója, eredményhírdetés 17.00 → 19.00 Szakmai Program VIP (Zártkörű program a Schwarzkopf Professional szakmai jeggyel rendelkező vendégeinek) Schwarzkopf Professional bemutatja: Essential Looks 2012:1 Trend bemutató
|
|
Hozzászólások:
|
| Követheti ötleteinket a facebookon, kérheti friss cikkeinket emailben vagy feliratkozhat az RSS csatornánkra: |
|
 |
 |
Kérdése van a lakberendezés témaköreiben? Tegye fel kérdések/válaszok rovatunkban, lakberendező munkatársunk szívesen segít válaszával a döntésben. Új szolgáltatásunk: helyszíni tanácsadás! Szeretne egy kötetlen konzultációt az elképzeléseiről? Szerkesztőségünk munkatársa Koppány Kata a helyszínen ad Önnek felújítással, átalakítással és lakberendezéssel, stílusváltással, lakásdekorációval kapcsolatos tanácsokat. Bővebb információ a »» "A lakberendező válaszol" rovatunkban ...
|
|