lakberendezés, ötletek, lakások, házak, trendek, cégek - lakbermagazin

lakberendezés
Lakbermagazin építészet hírek Egyre későbbre tolódik a nagy hamburgi hangversenyközpont, az Elbphilharmonie átadása

Egyre későbbre tolódik a nagy hamburgi hangversenyközpont, az Elbphilharmonie átadása

modern építészet - építészet hírek

A németországi Hamburgban 2011 helyett legkorábban 2014-ben adhatják át a város egyik legnagyobb szabású presztízsberuházását, egy koncerttermeket, ötcsillagos hotelt, konferenciaközpontot, lakásokat és szórakozóhelyeket magába foglaló épületegyüttest, amely ráadásul az eredetileg tervezett összeg többszörösébe kerülhet.


A tartományi rangú Hanza-városban a 2005 körül megálmodott tervek szerint olyan koncerttermet kell építeni, amellyel Hamburg bekerül a világ tíz legjobb koncerthelyszíne közé. Ez az Elbphilharmonie nevű projekt, amelynek bekerülési költségét 2005-ben 77 millió euróban határozták meg, az átadást pedig eredetileg 2011 novemberére vállalta a kivitelező.
Keddi beszámolók szerint a 2007 óta épülő Elbphilharmonie átadását többszöri módosítás után most 2014 végére tervezik, míg a várható költségeket 323,5 millióra becsülik, de név nélkül nyilatkozó városházi politikusok szerint az is előfordulhat, hogy az adófizetők pénzéből végül félmilliárd euró körüli összeget kell majd a beruházásra fordítani.

Egyre későbbre tolódik a nagy hamburgi hangversenyközpont, az Elbphilharmonie átadása

látványterv - kép: Herzog & de Meuron forrás: HafenCity Hamburg



Videó - Elbphilharmonie - számítógépes szimuláció

Videó nagyítása - mozi mód

A Hafencity elnevezésű - a hamburgi belváros tőszomszédságában, az egykori kikötő területén kialakított - divatos negyed szélén építeni kezdett koncertház kivitelezője és a megrendelő városi önkormányzat között az utóbbi években annyira megromlott a viszony, hogy már csak ügyvédek útján érintkeznek a felek. Rendszerint hosszú listákat küldenek egymásnak, ezeken a másik fél vélt hibáit, mulasztásait sorolják fel.
A megbízó 9 ezer hiányosságot állapított meg a félig is alig kész épületegyüttesen, a kivitelező pedig 350 pontban találja hibásnak a terveket. A kivitelező az épület legfontosabb helyisége, az úgynevezett nagy koncertterem tartószerkezeténél alkalmazott tervezői megoldásokat annyira problematikusnak tartja, hogy a kivitelezési munkálatoknak ezt a részét az idén októberben felfüggesztette, novemberben pedig csaknem teljesen leállította a munkát.

Elbphilharmonie 02

Kép: tiegeltuf; flickr.com

Elbphilharmonie 03

Kép: Nordlichter4; flickr.com

Elbphilharmonie 04

Kép: Zanthia; flickr.com

Lakberendezési ötletek, inspiráció - kövess minket és gyűjtsd a képeket a Pinterest-en

Hozzászólások:

Követheti ötleteinket a facebookon, kérheti friss cikkeinket emailben vagy feliratkozhat az RSS csatornánkra:
hirlevel rss2

Kérdése van a lakberendezés témaköreiben? Tegye fel kérdések/válaszok rovatunkban, lakberendező munkatársunk szívesen segít válaszával a döntésben. Új szolgáltatásunk: helyszíni tanácsadás! Szeretne egy kötetlen konzultációt az elképzeléseiről? Szerkesztőségünk munkatársa Koppány Kata a helyszínen ad Önnek felújítással, átalakítással és lakberendezéssel, stílusváltással, lakásdekorációval kapcsolatos tanácsokat. Bővebb információ a »» "A lakberendező válaszol" rovatunkban ...


MTI

 

Kiemelt cégek a cégtár összes kategóriájából

Restaurálás, felújítás, tervezés. Saját készítésű egyedi világítótesteket ajánlunk eladásra
Lakberendezési dekorációs festmények webáruháza
Lakberendező Iskola, Oktatásszervező Központ
Lakáshitel, hitelügyintézés, hiteltanácsadás, ingatlanközvetítés
Kültéri és beltéri faburkolatok, padlók, parketta, teraszburkolat
Villamossági képviselet, nagy- és kiskereskedés
Lakbermagazin építészet hírek Egyre későbbre tolódik a nagy hamburgi hangversenyközpont, az Elbphilharmonie átadása

Lakberendezési ötletek:

lakbermagazin rss lakbermagazin a facebook-on lakberendezés, építészet - lakbermagazin Google+ lakbermagazin a pinterest-en lakbermagazin twitter


Hírlevél feliratkozás:

Cég keresés a Cégtárban

Keresés :
Város
Válasszunk kategóriát!

Fókuszban a kert és a terasz:

Videó ajánló

Lakberendezők a Wohnen & Interieur Nemzetközi Lakberendezési és Design Kiállí­táson

Szakember, cég ajánló

 
lakberendezés trendMagazin - az oldal tetejére