Szeretnék érdeklődni, hogy egy egylégterű nappali-étkező-konyha mellé milyen színű előszoba garnitúrát /és komódszerű cipős szekrényt / lehetne készíttetni és milyenre kellene a falat festeni? A konyha színe erősen püspöklila és fekete (ez az domináló igazán a lakásban), az étkező asztal fekete üveg és fekete székek (fémekkel), a nappaliban a kisbútorok is feketék amin a TV és HIFI-k vannak. Az ülőgarnitúra és a nappaliban a kő drapp, a többi részen pedig szürkés járólap van. Uralkodó még a fém és a szögletes elemek. Ön szerint nem volna sok, ha az új bútor is fekete bútorlap-fekete üveg és fém lenne, és csak a fal színe és a kiegészítők lennének valami melegebb színűek?
Köszönettel
Éva
...
Balogh Orsolya lakberendező válasza:
Az előszoba berendezésében és stílusában is mindig előre vetíti nekünk azt a teret, amit majd beljebb érkezve fogunk látni. Persze ez nem jelenti azt, hogy ugyan azokat a színeket és bútortípusokat kell használni, hanem a bútorok, textilek stílusát kell megtartani. Hogyha kisebb előszobáról van szó, akkor nem ajánlom ezeknek a színeknek és anyagoknak a felhasználását, ugyan még inkább össze fogja nyomni a teret. Viszont javaslom, hogy emelj ki a lakás többi részéből egy olyan elemet, amit itt is meg tudsz jeleníteni. Lehet ez a püspöklila szín egy csíkban az akasztók alatt, vagy a sötét üveg, esetleg egy nagyon nyers, fémes hatást keltő ülőke, ahol a cipők fel- illetve levételét lehet megoldani. Ebben az esetben használ bézs vagy karamell színű festéket, ami stílusában és tónusában is illik, a lakás többi részéhez. Hogyha pedig egy tágas előszobával rendelkezel, akkor nyugodtan használhatod -persze csak ha tényleg ezt szeretnéd- ezeket az anyagokat, színeket. Kis előszobába nem javaslom a komód szerű cipős szekrényt, mivel nagy teret foglal és nem olyan jól rendszerezhető, átlátható mint egy a vékonyabb kimondottan cipőkre tervezett társaik. Ilyenkor ajánlani szoktam, hogy egy olyan modellt válasszunk -főleg sok cipő esetén- ami a padlótól a falig ér, mégpedig azért, mert a használaton kívüli darabok elhelyezésére is gondolni kell. Persze erre is van egy jobb ötletem, hogyha van esetleg gardrób szobád! A lent látható képeken mutatok neked pár példát arra, hogy hogyan is variálhatsz az előszobádban, ezen felül pedig azt tanácsolom, hogy keress fel az elérhetőségeimen és akkor az adott tér láttán még személyre és térre szabottabb megoldást tudok neked mondani!
Balogh Orsolya lakberendező
Bocca Design Lakberendezési Stúdió
tel: 20/4917-195
...

